Mellbevágó a különbség, amelyet bárki érzékelhet, a hazai és külföldi politikai talk-show-k politikus meghívottait hallgatva. Gondolok itt például a Realitatea TV vagy az Antena 3 meghívott politikusaira, illetve a BBC News vagy a CNN stúdióiban nyilatkozó, beszélgető államférfiak és -nők megnyilatkozásaira. Ilyenkor derül fény leginkább a hazai politikai beszédmódok degradáltságára, erőszakos és mindenekelőtt türelmetlen, delegitimáló, sokszor egyenesen alpári modorára.

A jelek szerint (sajnos) szinte kötelezővé vált a hazug, gazember, tekergő, érzéketlen, semmirekellő, hülye kifejezések használata, amivel a másikat rendszerint delegitimálni, kifigurázni, emberi mivoltukat megkérdőjelezni „kell”. Az alkalmazott stratégiában természetesen benne van a kéretlen tegezés, valamint a címkézés és stigmatizálás. Szemléletes példa a Prostănac (Hülyegyerek) vagy a Motanul Felix folyamatos használata a politikai ellenfél megnevezésére...

E jelzők és megnevezések olyan mértékben váltak a politika „természetes” elemeivé, hogy mára sem a politikusok, sem a média képviselői vagy a nagyközönség nem kapja fel a fejét ezek hallatán. És hogyha felkapná, akkor „pajeszon ragadnák”, de erősen?

A fenti szavak és gyakorlatok fokozatosan lopták be magukat a politikai diskurzusokba, ezért nem figyeltünk fel rájuk. Azaz ez esetben is a főtt béka effektus érvényesült.



A főtt béka effektus ötlete

Paul Ehrlich biológustól származik. Szerinte a hirtelen bekövetkezett változásoktól, a váratlanul beállt sokkhatásoktól eltérően a biológiai organizmusok és ennek analógiáján az emberi közösségek és társadalmak is a hosszú ideig tartó lassú, de állandó, fokozatosan kibontakozó folyamatokról nagy eséllyel nem vesznek tudomást. A példa a béka kapcsán az, hogy a nagyon forró vízbe dobott béka azonnal megkísérel kiugrani a forró vízből, ellenben ha lassú tűzön melegítjük, nem veszi észre a változást, végül pedig megfő és elpusztul anélkül, hogy megkísérelne kiszökni a forró edényből.

A metaforikus példa jól érzékelteti azt, hogy a hazai politikai folyamatokban a nyelvezet folyamatosan degradálódott, de számottevő tiltakozás, ellenkezés nem volt. Így aztán valós ellenszer, megoldás, korrekció sem alakulhatott ki, hanem a helyzetet a többség természetesnek, a „nálunk már csak így van” esetleg az „így szoktak a dolgok menni” sajnálkozó kijelentésekkel, illetve az „ilyenek ők” megállapításokkal nyugtázza.

A „Bă, animalule!” (Te állat!, I. Iliescu, Konstanca 1993) és a „Ne luăm de ciuf, dar rău de tot!” (Pajeszon ragadjuk egymást, de nagyon erősen!, T. Băsescu, 2010) között ég és föld a különbség. Akkor mindenki felhorkant, most alig figyelt oda valaki.

Főnek a békák a tálban! Mi magunk vagyunk azok...