RÁZZUK A RONGYOT
A mi Katinkat és Vilmosunkat Alinanak es Cristinek hívják
Péter László utolsó frissítés: 18:02 GMT +2, 2011. szeptember 2.Az idei évet az esküvők évének is nevezhetnénk, ha a hazai boldog tévénézők szempontját nézzük.
A dolog ugyanis felettébb érdekes. Ha a legnépszerűbb netes keresőbe beírjuk a Borcea esküvője szópárt (természetesen románul), akkor elképesztő eredménye jutunk: negyedmásodperc alatt 3 950 000 találat kapcsolódik az eseményhez! Nem csoda, hiszen a felnőtt lakosság 88 százaléka hallott a vasárnapi happeningről, 44 százalék pedig élőben követte a tévéközvetítéseket. Bár a megkérdezettek 59 százalékának rossz volt a véleménye a fődinamós lakodalmáról, nem elhanyagolható tény, hogy a népesség negyede viszont kedvezően nyilatkozott. A rá szánt pénzt már jóval többen sajnálták-sokkalták (esetleg irigyelték): itt a válaszolók háromnegyedéről van szó (IRES adatok).
A boldog pár elutazott Miamiba, tehát jogos a kérdés: mivel maradunk mi? (Házasok és nem házasok egyaránt). Néhány tanulság így sebtiben is levonható. Vessünk ezekre egy pillantást.
Egyfelől, a tévé(k) végérvényes funkcióváltása. Nem újkeletű dolog, azonban a Borcea-ügy világossá tette, hogy „kié itt a tér”. Más szavakkal, hogy a hazai nyilvánosság intézménye feletti uralmat átvették a könnyed, mondén, bulváros, magánjellegű kérdések, a látványjellegű események, a különféle ceremoniális intézmények. Ez önmagában nem lenne probléma, ha nem vált volna mindez a főárammá. Hiszen nem csupán a tévék szórakoztató funkciója erősödik meg ezzel, hanem fokozatosan kikopik a mindenkori hatalommal szembeni konstruktív kritikai hangvétel, a racionális vita (az erre való igénnyel együtt), a tárgyszerű tájékoztatás. A Borcea nősülés és előzetes trailere nem egy life-style jellegű csatornán, hanem a Realitateán, A ProTV-n, A1 és A3 tévéken ment. De elég csupán azokra a tévécsatornákra gondolni, ahol lényegében semmilyen sportesemény, szakvélemény nincsen – csak pletykaszerű locsogás. Mint „az évszázad esküvője a fociban” témában; napokkal előtte. Ennél érdekesebb viszont a következő tanulság.
Másfelől, a házasság kommodifikációja. Legjobban a főszereplők akarták, hogy az eskövőt a tévék közvetítsék. Ezzel virtuálisan a „népet” hívták meg a lakodalomba. Így aztán maga az esküvő, mint esemény eladható és el is adott termék, produktum lett. Nekik hírnevet, a tévéknek meg nem elhanyagolható profitot hozott. A látvány esztétikája pontosan ezt a célt szolgálta. Hirtelenjében a Genesis 1991-ben kiadott We Cant’t Dance albumáról a Jesus he knows me dalának erősen hamiskásan csengő refrénje jut eszembe: “You buy a piece of paradise You buy a piece of me”. Pontosan erről van szó. De mindezzel a házasság, mint intézmény is termékké vált – ez jelenti az igazi kommodifikációt.
Ne feledjük, bár a vőlegény az ártatlanságot jelző hófehér öltönyben állt az oltár elé, ő maga mégis „lecserélte” a feleségét egy fiatalabbra. (Sokak szerint természetesen jól tette, hiszen megtehette). Rosszmájúak szerint akárcsak a kocsit, telefont, bútordarabokat szokás. A gyakorlat nem újszerű, azonban a tévéközvetítés a társadalom előtt szimbolikusan is legitimálja, promoválja a terméknek tekintett trófeafeleséget, a „cserét”, amikor a régi „kimegy a garanciából”. Még egyszer, nem válásról és újranősülésről beszélünk, ezek társadalmi tények és senkinek sem tisztje mások magánéletét értékelni; hanem arról a nyilvánosan vállalt és demonstrált praxisról és felfogásról beszélünk, ami szerint a nő elsősorban vagy kizárólag díszletté, kiegészítővé, reprezentatív márkajelzővé válik, amit le lehet és kell cserélni, meg lehet újítani, szilikonnal feltölteni, öltözteni, a nyilvánosságban folyamatosan szükséges felmutatni. A szóbanforgó pár esetében beszédes, hogy amikor a riporter megkérdi a friss feleséget, milyen volt a lakodalom, megfelelelt-e várakozásainak, akkor a boldog férj spontánul helyette válaszolja, hogy a hölgy minden várakozását felülmúlta – ő csak tudja, nem? Mindeközben a feleség nyilván szélesen mosolyog...
Végül (ebben a sorban), a mobilitási minta és az osztentatív gazdagság. A pár „mint a királyok” szándékozott egybekelni. Maga a vőlegény nyilatkozta korábban, hogy hosszasan tanulmányozták William és Kate lakodalmát, és nem szándékoznak az ott elkövetett hibákat megismételni. Nem egy szerény álláspont! Mérésekből tudjuk, a fiatalok többsége, focista, modell, tévéanimátor, focistafeleség szeretne lenni, ha egyszer nagy lesz. Ezeket tekintik mobilitási csatornának. Nos, ennél valóban csak az lehet jobb, ha eleve modellek vagyunk, és nem focistához, hanem egyenesen a csapat-tulajdonoshoz megyünk hozzá – ami egyébként teljesen rendjénvaló lenne, ha nem osztentatívan, hanem igazi arisztokratákhoz hasonló diszkrécióval és visszafogottsággal történne.
A mi Katinkat és Vilmosunkat Alinanak es Cristinek hívják.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!