BUKOTT ANGYAL
Apostu, a hivatásos dinnyecsősz
Péter László utolsó frissítés: 10:28 GMT +2, 2011. december 9.A jelek szerint hatékonynak hatékony volt, de nem a köz, hanem a saját ügye érdekében: szó szerint a politikából élt, és nem érette.
“trasszeista”, “opportunista”, “fripturista”
jelzők? Hány olyan figura van, aki már majdnem minden (vagy talán minden) politikai pártot kipróbált, legyen az parlamenti vagy onnan időközben kiszorult formáció? Olyan, aki egy elvesztett pártelnök-választás után azonnal más pártba nyargalt át? Aki a pecsenyék után szaladgál? Hát, sok ilyen ténykedik a Dâmboviţa lassó folyású vizének partján, de nem csupán arrafele.
Az Apostu-ügy jól világít rá ennek a jelenségnek a mögöttes lényegére. Magyarán, hogy a nagyvárosokban megválasztott polgármesterek között viszonylag kevés az igazi államférfi, akik
a civis és az urbe érdekeit
tartanák szemük előtt, és azt erkölcsösen követnék. Mire gondolok?
Max Weber A politika, mint hivatás című írásában amellett érvel, hogy a politikusok tevékenységét nem lehet a köztudatban használatos etikai kritériumok szerint megítélni. Ő azt állítja, hogy a politika is lehet erkölcsös, de másfajta mércével kell azt mérni.
A szociológus szerint kétfajta politikus van. Az egyik az, aki a politikából él, vagyis a politizálás a megélhetését, anyagi gyarapodását szolgálja. A másik pedig, aki a politikáért él, akinek biztos anyagi egzisztenciája van (ez utóbbi előfeltétele lenne a politikusi mivoltnak) és a politikát hivatásszerűen, meggyőződésből, az általa vallott „ügy” szolgálatában végzi.
Weber a lutheri értelemben vett hivatás léte vagy hiánya mentén kategorizál. Igazi politikus – véli – csak az lehet, aki hivatásból, és nem anyagi haszonszerzésből politizál. Világos, hogy az utóbbi tevékenysége az „erkölcsös”. Ezzel lényegében Weber egy értékkomponenst visz be az egyenletbe: a jó politikus egy általa értékesnek vallott ügy érdekében politizál. Az ügy mindég egy közösségi cél kell legyen; tehát
az egyik szempont az értékracionális cselekvés.
Weber még egy szempontot visz be a politikusi tevékenység megítélésébe: a hatékonyságot. Nem elég hivatásszerűen követni a célt, hanem azt meg is kell valahogyan valósítani. Más szavakkal a jó politikus a cél elérését biztosító eszközt is meg kell találja. Itt a hangsúly az instrumentális racionalitáson van, a hatékony eszközválasztáson. Weber itt is kétféle politikust azonosít: az egyik, akit érzületetika vezérel, a másikat pedig a hatékonyság-etika. Az első típus a célhoz érzelmileg viszonyul, tűzön-vízen át és mereven kitart a maga „igaza mellett”, semmilyen körülmények között nem hajlandó kompromisszumra, semmit sem enged belőle… A másik típus mindég felismeri, hogy melyek a pillanatnyilag alkalmazható eszközök, jól lavíroz a lehetőségek között, kompromisszumra is hajlandó azért, hogy a célhoz közelebb kerüljön. Weber ez utóbbit tartja a jó politikus második feltételének;
ez a célracionális komponens.
A politikusokat tehát a választó két szempont szerint ítélheti meg: a hivatás és a hatékonyság szerint. Ha ezek megvannak, akkor a politikus viselkedése „erkölcsös”.
A bukott angyalok nem azok. Apostu (aki pillanatnyilag még ártatlan, sőt, kiderülhet, hogy az ellene felhozottak csupa koholmányok) a jelek szerint hatékonynak hatékony volt, de nem a köz, hanem a saját ügye érdekében: szó szerint a politikából élt, és nem érette.
Hátha a bukott angyalok esete tanulságos lesz mindenki számára.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!