FRIPTURIZMUS
The Division Bell. Átigazolási periódus a politikában
Péter László utolsó frissítés: 19:38 GMT +2, 2012. április 23.A politikai piacon régen nem tapasztalt pezsgés indult el a volt PDL-s Sorin Frunzaverde (illetve a holdudvarát képező 38 polgármester), majd az őket követő többi honatya USL-be való csapatos “átigazolása” nyomán.
Tény, a politikai piacon régen nem tapasztalt pezsgés indult el a volt PDL-s Sorin Frunzaverde (illetve a holdudvarát képező 38 polgármester), majd az őket követő többi honatya USL-be való csapatos “átigazolása” nyomán. Hiszen a példától “fellelkesedve” Slatina, majd Vulcani polgármesterei is “megvilágosodtak”, újabban szenátorok és képviselők, más elöljárók igyekeznek a (potenciálisan) győztes szövetség sorait erősíteni: amíg még lehet, addig át kell pártolni a jövendőbeli győztesekhez! Folyamatosan jönnek tehát a hírek a további kilépésekről...
A jelenség nem új, és még csak nem is újszerű: a trasszeizmus vagy – népszerűbb nevén a fripturizmus – gyakorlata mindig is szerves részét képezte az “eredeti” hazai demokráciának, de a mostani mercato lassan a fociban meghonosodott átigazolásokat is felülmúlja! A PDL-s pártvezér, volt miniszterelnök szerint nincs szükség opportunistákra, legalább megtisztul a párt... Érdekes, csak az ellenkező irányú csapatmozgások alkalmával nem ezt hallottuk! Vessünk egy hevenyészett pillantást a jelenségre.
A politika világa is piaci elvek szerint működik.
A politikai piacon is verseny van a szereplők (pártok, mozgalmak, szervezetek) között, létezik egy változó kínálat és termékskála (politikai értékek, ideák, eszmék, pártok, személyiségek), kereslet (a választók) és tétek (leggyakrabban a szavazatszám, de ide tartozik a legitimitás és bizalom is); nagyon fontosak a megkülönböztető, differenciáló jegyek, magyarán a csomagolás és a promóció.
A piaci szereplők komparatív előnyre akarnak szert tenni versenytársaikkal szemben, így aztán a kínálatukat a piaci igények szerint alakítják: azokat a megoldásokat promoválják, amelyekre a szegmentált célcsoportokban kifejezett igény (figyelem, én-érintettség, egyetértés) van a megerősítés, mobilizáció és cselekvés érdekében. Mindezt kiemelt jelentőségű a poszt-demokráciákra jellemző tömegpártok világában, ahol lényegében alig van szubsztantív és ideológiai különbség a pártok között, inkább a vezér(ek) személyes karizmája, habitusa, személyisége és nem utolsó sorban a fizikai vonzereje a perdöntő az eltérő megnevezések mellett. Hiszen a mai tömegpolitika igazi színtere immáron az elképzelt imázsok világa.
Ebben a kontextusban előbb-utóbb felmerül, hogy a “csapat” – akárcsak egy cég van netán sportegyesület estében –, esetünkben a párt, a rivális pártból hitelesnek tartott, “piacképes” “játékosokat” a győzelem reményében “ leigazoljon”. Mint a foci világában, ami szintén piaci elvek szerint működik. Hasznos és logikus is egyben; mint látjuk, ez elméletben és gyakorlatban is lehetséges. Főleg nálunk, ahol a trasszeista politikus – igazi boss, aki egész holdudvarával és kíséretével vált pártot –, valójában az általa birtokolt adminisztratív és igazgatási apparátust állítja egy másik fél szolgálatába! Akár a rendi társadalomban...
Azonban van néhány vonatkozás, ami mégis kérdésessé teszi
a politikai mercato létjogosultságát. Ez nem más, mit a politikából nélkülözhetetlen értékkomponens. Más szavakkal, a profi politikában a hideg célracionalitás – értsd hatékonyság, a szavazatszám-maximalizálás – mellett fontos lenne a hivatásszerű politizálás is. Nem a politikából kell élni, hanem a politikáért. Nem személyes érdekből kell politizálni, hanem egy jónak tartott ügy érdekében. Nem a személyes politikai túlélés a cél, hanem a közösségi (köz)érdek érvényesítése. Nem rövid távon kell gondolkodni, hanem perspektivikusan.
Továbbá, a (trasszeista)politikusnak nem kellene de facto birtokolnia a hivatalt, hiszen az jogi értelemben nem az övé, nem képezi a személyes tulajdonát, amit adni-venni, tranzakcionálni lehet a pártok között – mondaná a jó öreg Weber...
A mercato-szerű tömeges átigazolásoknak negatív következményei is lehetnek. Demoralizálhatja a régi tagokat, akiknek nehezebb lesz a politikai ranglétrán való előrehaladás. Delegitimálhatja a pártokat, hiszen a korábban kifogásolt “ellenség” egy csapásra “bajtárs” lett. Erodálhatja a politikai osztályba vetett, amúgy is alacsony bizalmat, hiszen láthatóan a pillanatnyi pártérdek és a személyes haszon – a “flekken”, románul a friptura, innen jön a fripturizmus megnevezés – megszerzése és nem a közösségi problémák megoldása a célja. Hosszú távon egyik pártnak sem jó, mert a ki-be mozgás majdnem garantálható: ha szorul a kötél, akkor újabb pártváltásokat generál, ami előreláthatatlanná és kiszámíthatatlanná teszi a káderállomány alakulását.
Most éppen ez történik a kormánypárt estében.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!