2020. február 28. péntekElemér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
peter.transindex.ro

007

Ez már nem madarászás: kémkedés és ellenségkép-konstrukció a javából

Péter László utolsó frissítés: 20:38 GMT +2, 2012. november 8.

A részeket egybenézve az MGM által gyártott kémsztorik nagyon jól reprezentálják az elmúlt ötven év társadalmi változásait, veszélyforrásait és javasolt megoldásait.


Legalább annyian hallottak róla, mint Krisztusról: idén lett ötvenéves; nyolcvanhatszor törtek az életére, ötvenkét alkalommal vették üldözőbe, harmincötször sikerült is elfogni (de szerencsére mindannyiszor kiszabadult), hetvenháromszor győzött ökölharcban (késsel csak tizenhétszer), nyolcszor pedig eledelként vetették éhes vadállatok elé a Nyugat különféle ellenségei.

S azok kedvéért, akik szeretik a számokat: ötvenhét nővel szeretkezett (ebből sajnos tizenhárom aztán az akcióban meg is halt), tizenkét atombombát hatástalanított, négy palacknyi pezsgőt és tizenkét üveg Martinit ivott meg, tizenkét különböző kaszinóban összesen 122 267 000 dollárt nyert. Az űrben csak egyszer járt, de amikor csak tehette Aston Martin-t vezetett és az időt is egy Omega Speedmaster-ről olvasta le. Igen, ő Bond, James Bond, aki az idén a Skayfall-lal lett ötvenéves, s “aki” ezalatt ötmilliárd dollárt “vasalt ki” az ártatlan mozinézőkből! Nem rossz arány, ha azt vesszük, hogy a 23 részes sorozat (a plusz egyet nem ismeri el teljes értékűnek a szakma) összesen 48 óra 7 percet tesz ki - ez bizony több mint 1 730 000 mai dollár percenként...


Honnan ez a tartós siker és a mai napig tartó érdeklődés?

Természetesen a jó színészek, a látvány, a megfelelő marketing és reklám mellett a film sikere - véleményem szerint - annak is betudható, hogy JB sorozat az eltelt ötven év alatt egy fontos latens társadalmi funkciót is ellátott, meglehetősen szájbarágós és közérthető módon: a társadalmi helyzethez kalibrált ellenségeket mutatott fel és biztonság-érzetet sugallt. Amire a hidegháború, de a globalizáció okozta zűrzavarban igencsak nagy szüksége volt/van a „mezei polgárnak”!

A minden-körülmények-között sikeres szuperhős a Szabad Világ államilag támogatott archetípusa lett, „akiben meg lehet bízni”, s aki az „érdekünkben” viszi vásárra a bőrét, mindezt elegánsan és stílusosan, helyenként kellő humorral és érzékiséggel. Ahogy a nyugati civilizációhoz illik! Ebben az egyenletben a MI6 a modern nemzetállam, vezetője a mindenkori jó szándékú elitek megtestesítője, 007 a köz alázatos és hűséges szolgája, aki azért sikeres, mert a Jóknak ebben a felfogásban mindég győzni kell, a Rosszaknak csak a kárhozat juthat osztályrészül.

A JB sorozatnak ennélfogva a társadalomtörténeti olvasata is érdekes. A részeket egybenézve az MGM által gyártott kémsztorik (a cselekmény, a hősök és antihősök, a nők és férfiak szerepe, öltözéke, a különféle kütyük szerepeltetése, a helyszínek és mindenekelőtt feldolgozott társadalmi problémák) nagyon jól reprezentálják az elmúlt ötven év társadalmi változásait, veszélyforrásait és javasolt megoldásait. A továbbiakban vessünk egy pillantást a filmben szerepeltetett ellenségekre, társadalmi problémákra és azok társadalmi környezetére.

A JB tipikusan hidegháborús propaganda-termék: Ian Fleming, a figura kitalálója maga is kém volt a Második Világháborúban, aki egyszer részt is vett egy Golden Eye nevű titkos akcióban. A sorozat első darabja (Dr. No, 1962) nem sokkal a Berlini Fal építése után jelenik meg. (A producer Albert R. Broccoli előtte stúdióknál házalt a forgatókönyvvel, de csak geopolitikailag kedvező klímában sikerült azt elkészíteni).

A forgatókönyv adaptálásakor már felsejlik a majdani kubai válság okozta felfordulás, az 1957-es Szputnyik Sokk még elevenen élt a nyugatiak kollektív tudatában, a Harmadik Világban pedig dúlt a proxy-küzdelem. Így aztán a rakétaprogram szabotálása körül szőtt cselekmény, majd a Jamaicában megtalált titkos szovjet kapcsolatokkal is rendelkező Dr. No leleplezése és bűnhődése inkább megnyugtató, mint ellenség-felmutató szereppel bír.

A szovjetek, mint az explicit ellenség az 1963-as Oroszországból szeretettel című darabban jelennek meg: a szovjet kódfeltörő körül forgó akció a kubai rakétaválsággal tetőzött hidegháborús kontextusban világosan

Mi-re és Ők-re, Jók-ra és Rosszak-ra osztja fel az akkori kétpólusú világot.

Tematikailag ez az első szakasz, ami a klasszikus hidegháborús Nyugat-Kelet konfrontációt és annak makro szintű problémáit dolgozza fel (atomháború kockázata, fegyverkezési verseny, külső fenyegetettség, a védelem kérdései).

Az 1963-as Kennedy gyilkosság hatása a JB sorozat további darabjaiban (Goldfinger, 1964; Tűzgolyó, 1965) a belső ellenség - a Maffia, bűnszövetség - és szervezési problémák felé irányítja a nagyközönség figyelmét az aranytartalék, illetve az atombomba ellopása mentén. Ez a JB sztorik második szakasza, aminek kontextusa az elnökgyilkosság nyomán előállt bizonytalan helyzet, amit a nyugati társadalmaknak a Szovjetuniótól függetlenül kezelniük kell (belső biztonság, hírszerzés, bűnözés).

Eközben valamelyest enyhült a geopolitikai helyzet, az USA és SZU is közeledett egymáshoz, a közvetlen küzdelem lehetősége elmúlt, a hangsúly a világűr meghódítására tevődött át. A Csak kétszer élszben (1967) nem véletlenül egy űrállomást lopnak el (ezúttal sem szovjetek, hanem a későbbiekben többször felbukkanó SPECTRE fedőnevű belső ellenség - alattuk többnyire a marxista fogantatású, Nyugaton operáló ideológiai terroristákat kell érteni, akik a kapitalizmust akarták megdönteni, mint pl. a RAF, Vörös Brigádok). A filmet megelőző év kezdetén sikeresen szállt a Holdra a “kommunista” LUNA-9, a NASA meg egyre közelebb volt a Holdra-szálláshoz, így az sem véletlen, hogy Bond sikeresen “visszaszerzi” a film végére az űrállomást.

A későbbi darabokban a vegyi- és szuper-fegyvereké a főszerep (1969, Őfelsége titkosszolgálatában, 1971, 1971 Gyémántok az örökkévalóságnak). Ez a szakasz a világhatalmak közötti szimbolikus küzdelmek kora, amiben, technikai és technológiai tudás és fejlettségi szint képezi a téteket, nem a nyers erő - ezt képezik le a JB forgatókönyvek.

A Nixon-éra békülékenyebb külpolitikájától sem független a kémsztori: ennek jó példája a már címében is doktriner Élni és élni hagyni (1973) - ebben szériában a drogkartellek jelentik a fő ellenséget. Nem véletlen: Nixon előző évben a Szovjetunióba és Kínába is ellátogatott. Az 1977-ben készített A kém, aki szeretett engem című darabban a fő ellenséget azon konzervatív és “vaskalapos” katonai körök képezik, akik nem értenek egyet a SZU és USA közeledésével, sőt, Harmadik Világháborút szeretnének kirobbantani (szerencsétlenségükre Bond ezt is sikeresen megakadályozza, az akkor még divatos világbéke és dialógus jegyében). Ezt a szakaszt a nagyhatalmi közeledés jellemzi; a tárgyalt társadalmi problémák között kiemelt a dialógus hiánya, a kompromisszum-képtelenség, a keményvonalas-politika kockázatai.

A Reaganizmus és Thatcherizmus jelentette paradigmaváltás is tetten érhető a Bond filmekben: a Szigorúan bizalmasban (1981) egy titkos brit dekóder kerül a gonosz oroszok kezére, az 1983-as Polipkában a szovjetek már atombombával akarják elpusztítani Németországot és elfoglalni a szabad Nyugatot, az 1985-ös Halálvágátban egy mikrochip nyomán az egész Szilikon Völgyet. (Ronald Reagan ez idő tájban jelenti be a SDI, vagy Csillagháború néven ismert rakétavédelmi programot, Nagy Britannia pedig a Falkland szigetekért háborúzik Argentínával). Ez a szakasz a gyökerekhez való visszatérést jelenti a sorozat életében, tipikusan hidegháborús sztorikat ábrázol, a Jók az erkölcsi és technikai fölény birtokosai, a kommunisták mint legyőzendő ellenségekként vannak ábrázolva -

ez a keményvonalas, politikailag konzervatív és puritánabb Bond ideje.

M. Gorbacsov főtitkárrá választása nem hagyhatja a forgatókönyvírókat sem hidegen: a frissen megválasztott reformer politikája szükségszerűen enyhülést hoz az USA-val való viszonyban. Tehát az 1987-ben bemutatott Halálos rémületben már csak a régi vágású KGB ügynökök ellen folyik a küzdelem, az ellentét már nem a Nyugat-Kelet, hanem a kommunista reformerek-konzervatívok tengelyre helyeződik át. A kelet-európai rendszerváltások előtti utolsó “hidegháborús” JB szériában, A magányos ügynökben (1989) hősünk már a drogbárók ellen ténykedik...

Eközben a világ már túl van a reykjavíki és genfi kétoldalú találkozókon, a kétpólusú világnak és a panamai M. Noriega csempész-tábornoknak is hamarosan vége. Ez a szakasz a klasszikus JB lezárása. Vajon ezért magányos az ügynök, mert vége a történelemnek és nem lesz ellenség? S ha nincsen ellenség, akkor mivel biztassuk a népet?

Az átmenet, majd a globalizáció a filmrajongók szerencséjére újabb problémákat és ellenségeket visz be a sztoriba. A maffiózóvá vedlett ex-KGB-s tábornokok korrupciója és hataloméhsége (Aranyszem, 1995), az orosz maffia csak átmeneti ellenség és probléma az egyre nagyobb hatalom- és tőkekoncentrációval jellemezhető média képezte kockázatok irányába (1997, A holnap markában). Itt problémaként a globális médiabirodalmak feletti kontroll hiánya, a társadalmi és állami ellenőrzés-nehézsége jelenik meg; az epizódban a R. Murdoch-ra hajazó fő gonosz háborús konfliktust generál, hogy legyen amit eladnia.

Később felbukkan még az olaj is, mint véges erőforrás elosztásának a kérdése (1999, A világ nem elég). A posztmodern JB ezen szakasza a kommunizmus bukása okozta társadalmi változást, valamint az objektív tájékoztatáshoz, információhoz való hozzáférés nehézségeit, valamint olajhoz kapcsolódó globális kérdéseket feszegette (korrupció, ex-szovjet régió szegénysége, régi-új elitek, áldemokrácia).

A poszt-9/11 szakaszban a JB sztori lényegében a jelenkor aktuális problémáit feszegeti: állami terrorizmus és a tudás privatizációja (2002, Halj meg máskor), új- és cyber terrorizmus (2006, Casino Royale; 2012 Skyfall), környezeti kérdések, a víz és olajkészletek kimerülése (2008, Quantum csendje) tartoznak ide. Ebben a szakaszban az ellenség képe is árnyaltabb, hiszen a problémák is komplexebbek, mint a hidegháború alatt. A korporációs világ kapzsi üzletemberei, a politikum korrupt közszolgái is ellenségek, de mindannyian magunk ellenségeivé válhatunk, magunkra boríthatjuk az égboltot - a Skyfall talán attól más a többihez képest, hogy első alkalommal szimpatizálhatunk az amúgy hátborzongató fő gonosszal...

50 év: változó társadalom, változó ellenségek és problémák. Az ornitológusról elnevezett sármos kém-iparost parafrazálva: “Problémák. Társadalmi problémák”.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!